Sopron

Történelmi léptékű fejlesztések Sopronban

Történelmi léptékű fejlesztések Sopronban

A Modern városok programban összesen 60 milliárd forint jut Sopronnak, amiből közel 5 milliárd forintot már átadtak. Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője szerint történelmi léptékű fejlesztések valósulnak meg Sopronban.

A program keretében megújul a történelmi belváros, melynek alapkőletételén Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta, szükség van arra, hogy az ország minden megyéjében egy-két város központtá erősödjön, amely munkalehetőséget ad a térségnek és növekedési potenciált teremt. Fodor Tamás a Modern városok program fejlesztései közül elsődlegesnek nevezte az M85-ös gyorsforgalmi út 60 kilométeres szakaszának megépítését, amit rögtön követ a történelmi belváros rekonstrukciója.

 

60 milliárd forint jut Sopronnak a Modern városok program keretében - fotó: Leczovics Zsolt

 

A rekonstrukció részeként megújulnak a burkolatok, cserélik a vízi közműveket, a fontosabb terek és szobrok pedig díszkivilágítást kapnak. A projekt kivitelezése mintegy 1,5 milliárd forintba kerül, a tervek szerint a munkálatok 2018 szeptemberében fejeződnek be. Fodor Tamás hozzátette, hogy még idén elkezdődik a strand és a fedett uszoda felújítása, és előkészítik a Nemzeti Konferencia Központ, és a Múzeumnegyed, illetve a Fertő tavi vízitelep fejlesztésének kivitelezését.

 

/T.D.