Sopron

Megújultak Sopron történelmi belváros utcái

Megújultak Sopron történelmi belváros utcái

A Modern városok program keretében, 1,98 milliárd forint kormányzati támogatásból elkészült a soproni történelmi belváros utcáinak, tereinek rekonstrukciója.

A Modern városok program keretében Sopronnak hetvenmilliárd forintos a fejlesztési kerete, amelyből 35 milliárd forint áll már rendelkezésre. Ez az összeg nem tartalmazza az M85-ös gyorsforgalmi út Farád és Sopron közötti szakaszának megépítését. Fodor Tamás polgármester felidézte, hogy a 2017 februárjában megkezdett munkálatok során először kicserélték, vagy javították a közműveket, majd mintegy tízezer négyzetméteren kicserélték a burkolatot. 

 

Átadták a kétmilliárdból megújított soproni belvárosi utcákat - fotó: Leczovics Zsolt

1,98 milliárd forintból elkészült a soproni történelmi belváros utcáinak, tereinek rekonstrukciója

 

A felújítás a Templom utcát, a Bünker közt, a Liszt Ferenc, a Fegyvertár és a Szent György utcákat, az Orsolya teret, a Hátsókaput és a Fő téren egy átjárót érintett. Az Orsolya tér és az Evangélikus templom előtti tér a Fő térhez hasonlóan nagykocka kő burkolatot kapott, a többi utcában a nagykocka kő mellett gránit nagy- és kiskocka köveket helyeztek el. Mindezek mellett energiatakarékos, ledes világítótestekre cserélték a kandeláberek lámpafejeit,  díszvilágítást kapott néhány szobor, emlékmű és épület, valamint emlékműveket restauráltak. A polgármester arról is beszélt, hogy a történelmi belváros megújítása az utcák felújításával nem áll meg, már elkezdődött az épületek homlokzatainak rekonstrukciója is.