Sopron

Bővül a soproni Heineken gyár

Bővül a soproni Heineken gyár

A Heineken Hungária Zrt. kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti kapacitását, emellett optimalizálja gyártását soproni gyárában.

Thuróczy Zoltán, a Soproni Sörgyár vezetője elmondta, hogy év végéig a gyár területén épületeket bontanak, új göngyöleg tárolót, szociális blokkot, készáru raktárat alakítanak ki, emellett duplájára bővítik a szűrőüzemet, utat és csatornát építenek. A beruházás a termelésben nem okoz fennakadást.  A beruházással a mintegy 250 embert foglalkoztató soproni gyárban közel negyven új munkahely jön létre, és éves szinten mintegy 400 ezer hektoliterrel több sört fognak gyártani az üzemben. 

 

Kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti kapacitását a Heineken Hungária Zrt.

Kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti kapacitását a Heineken Hungária Zrt. 

 

A fejlesztés kiváltja majd a martfűi gyár megszűnése miatt okozott kiesést, emellett több eszközt is áttelepítenek Martfűről Sopronba. A marfűi gyártóbázis Sopronba telepítése mellett a hazai piacon megnövekedett Soproni sör iránti kereslet is indokolja a beruházást. José Matthijsse, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója törhetetlennek nevezte a több mint 120 éves kapcsolatot Sopron és a sörgyár között, meglátása szerint a beruházás azt is mutatja, hogy a csoport hosszútávon elkötelezett a város mellett. A soproni gyárban közel száz féle terméket gyártanak, az idéntől az ízesített radlerekbe Magyarországon termelt gyümölcsök kerülnek. 

 

MTI/T.D.